Frida titka
2018. július 22. írta: Blú

Frida titka

Finoman fogalmazva is érdekes, fogalmazzunk úgy, hogy meglepő! Vagy provokatív, vagy csúnya, vagy különleges, esetleg egyéni! És szép. Mert őszinte.

titok1.jpg

Frida sok időt szentelt a festésre,  aprólékos figyelemmel dolgozott művein. Ugyanilyen nagy figyelmet szentelt saját magának is. Különleges tehetsége volt a sminkelésre, nem is mutatkozott enélkül, megjelenése mégis természetes maradt.

"Mindig felkészült és jól öltözött volt, akkor is, amikor nem számított látogatóra" - mondta róla egy közeli barátja, Olga Campos.

Hosszú sötét haját hosszan fésülgette, gondosan fonta, frizuráját friss virágokkal koronázta meg. Arcára Pond's száraz bőrre való krémet kent, Coty púderrel fedte be fénylő orrát, óvatosan igazgatta robosztus szemöldökét. Mint egy fekete madár kiterjesztett szárnyai, melyeket a Revlon márka ebony szemöldökceruzájával erősített meg. Hosszú pilláit sűrű fekete szempillafestékkel kente át.

Szerette a bíborvörös pírt az arcán de különösen kedvelte a rúzsokat, a Revlon Everything's Rosy -ja volt a kedvence. Gyakran megcsókolta a leveleket és a fényképeket, amelyeken piros lenyomatokat hagyott. Szívesen lakkozta körmeit Raven Red körömlakkal.

titok6.jpg
Általában tehuana ruhákat hordott, ékszerei, mint lovagi páncél védték, hiszen súlyos nagy nyakláncai voltak, tűzpiros korallok, vagy hatalmas gyöngyök, fogai aranyozottak voltak és ortopéd cipője frivolan tűzpiros.

Erős önálló személyiség volt, aki önmaga művészeti alkotásává vált. Egyszerre feltárta pompáját és rejtett maradt a világ elől, egyszerre volt ősi és modern, katolikus és ateista, ugyanez a kettősség mutatkozott meg szexualításában is, férfiasság és nőiesség, egyszerre volt serdülő fiú és extrémen nőies nő.

titok2.jpg

Forradalmi volt az a hozzáállása, ahogy nem rejtette el kevésbé elfogadott vonásait, például soha nem gyantázta sötét pihés bajuszkáját sem. Megjelenése szokatlan volt, de nem próbálta meg álcázni, vagy elrejteni senki elől azt, ami valójában ő volt. Ezért ad büszkeséget és önbizalmat, ezért példaképe minden szabad gondolkodású nőnek, aki nem akar feltétel nélkül megfelelni a szépségipar teremtette társadalmi elvárásoknak.

titok8.jpgFotó: via

Napi smikszertatásához szükséges tárgyai több száz más személyes holmijával együtt néhány évvel ezelőtt kerültek elő a Villa Azul egyik szobájából, ahova Diego zárta el Frida halálakor azzal, hogy a holmikat csak 50 évvel később mutathatják be. Ezek a holmik ruháival és több ezer fotóval együtt jelenleg Londonban a V&A múzeum nagyszabású kiállításán láthatók.

Fotók innen


A londoni kiállítás oldala

A bejegyzés trackback címe:

https://fridamania.blog.hu/api/trackback/id/tr1614128093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása