Mi köze Frida Kahlonak a brexithez?
2018. július 23. írta: Blú

Mi köze Frida Kahlonak a brexithez?

A világon semmi. De Theresa Maynek van hozzá köze, nem is kevés. A kérdés inkább úgy hangzik, mi köze Theresa May-nek Frida Kahlohoz?

tm4.jpg
A brit konzervatív párt vezetője és Frida Kahlo teljesen eltérő politikai nézetei semmilyen alapot nem adnak arra, hogy együtt emlegessük őket. Frida 1927-ben belépett a kommunista pártba, egyik szeretője Trockíj volt, élete utolsó festményén pedig Sztálin látható (hogy ez a párhuzam hogyan van... erről majd később). Vele szemben Teheresa May, a brit miniszterelnök, a konzervatív Toryk vezére. Semmi közük egymáshoz.

Leszámítva azt, hogy a brit politikusasszony, pártjának kongresszusán egy gigantikus Frida Kahloo karkötőt húzott a kezére. Annyira gigantikusat, hogy nem lehetett nem észrevenni!
Ezzel pedig nagyon jó témát adott az angol hírlapíróknak, akik az elmúlt hónapokban sem tudták megfejteni, hogy az artisztikus kiegészítő Theresa May csuklóján üzenet, vagy szimpla divathóbort. Többen az előbbire teszik le voksukat, annál is inkább, mert a politikus - legalábbis a világ boldogabbik felén - megjelenésével, frizurájával, színeivel is üzen. 

tm5.jpgFotó: via

A Vanity Fair tudósítója megmagyarázhatatlannak tartja Theresa May választását. Egy egyszerű, olcsó szuvenír bolti  darab, ami hat kis Frida portréból áll. "Nem értem a választását, sok karkötő közül miért pont ezt, ezt az egyet akarta viselni? "

Az Independent magyarázatokat gyárt. Arra irányítja rá a figyelmet, hogy a politikusasszony eléggé magára maradtan kénytelen dolgozni, a női érdekérvényesítés - mégha konzervatív értékrendet is képviseli, számára nagyon fontos, valamint azt hangsúlyozza, hogy Fridát ugyancsak nem értékelték a saját idejében. 

Micsoda indulatokat kavar ez a mexikói művész még így több, mint egy fél évszázaddal a halála után is....

A bejegyzés trackback címe:

https://fridamania.blog.hu/api/trackback/id/tr714128507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.