Fridonna - aki divatba hozta Frida Kahlot
2018. augusztus 24. írta: Blú

Fridonna - aki divatba hozta Frida Kahlot

Még a nyolcvanas évek közepén történt. A világ dúdolta, hogy "lákövördzsin"-t, a detroit-i születésű popdíva, Madonna pedig összekalapálta az első millióját. Mi másra költhette volna, mint egy Frida Kahlo festményre...

frida_kahlo_0.jpg

Madonna 2015-ben, Howard Stern rádiós műsorában  mesélt arról, hogy gyerekkora óta rajongója a mexikói festőnőnek. Átérezte, átjárta, inspirálta Frida különös élete, nőiessége, eredetisége. 1985-87 között Sean Penn feleségeként végre megtette, amiről gyerekkora óta álmodozott. Megvette Frida egyik örarcképét, mely, mint mondta, akkor még nagyon is megfizethető áron volt, hiszen az emberek többsége egyáltalán nem ismerte a 30 évvel korábban elhunyt mexikói festőnőt.

nagyobbonarckep.jpg
Az Önarckép majommal című festmény 1938-ban készült. Frida a Diegotól ajándékba kapott kis majmocskával látható rajta, ebben az időben váltak el egymástól.


1.jpg
Madonna és Frida Kahlo két ikon, mindketten művészek, forradalmárok, olyan nők, akik a semmiből építették fel magukat és nem féltek az eszüket használni egy férfiak uralta világban. Frida a mexikói nő büszke volt örökségére, gyökereire, felemelkedésére, arra, ahogy egymásra találtak, ő és a festészet.
Madonna, az amerikai énekesnő inspirálódott munkásosztálybeli gyökereiből, megkerülhetetlen popikonná vált. Mindketten feszegették a határaikat és művészetükkel újabb és újabb ajtókat nyitogattak a világban.

szuletesem.jpg
Második Frida Kahlo festménye a Születésem című szürreális és megrázó alkotás. Az 1932-ben készült olajfestményt Madonna egy kiemelt helyen tartja a házában. Mint a Vanity Fair-nek 1990-ben mesélte: "Ha valaki nem szereti ezt a festményt, az nem lehet a barátom"

A gyerekkor óta tartó rajongás legcsodásabb pillanata az lett volna, ha Madonna magára ölthette volna Frida ikonikus kosztümjeit, és a 2002-es Frida film főszerepét megkaphatta volna. Előtte néhány évvel, 1996-ban játszotta el Evitát, amiért meg is kapta a legjobb színésznőnek járó Golden Globe díjat. De Frida szerepe Salma Hayekre várt...

madonnaa.png

Madonna Fridával ellentétben nem tekinthetőő feministának, arra szólítjta a nőket, hogy éljék meg és élvezzék saját szexualitásukat, megmutatja a nőknek, hogy lehetnek okosak, gonolkodók, forradalmiak, úgy, hogy mindvégig megőrzik nőiességüket.

Frida hatása időről-időre megjelenik Madonna művészetében, az 1996-os Bedtimes Story klipje sejtelmesen szürreális hangulata idézi Frida festményeit. A 2015-16-os Rebel Heart Tour turnéján megjelenik Frida szín és motívum világa, sőt a műsorban szerepel egy táncos aki a techuana jelmez hagyományos fátylát viseli, mint Frida, egyik leghíresebb önarcképén.

tancosa.jpg

Frida 47 évesen halt meg,  ennyi idősen őrzi őt az emlékezet, míg Madonna kénytelen megtapasztalni jelen korunk szexizmusát, az öregedést. A popdíva a napokban ünnepelte 60. születésnapját és ezzel együtt el kell viselnie a média és a zeneipar kegyetlen ítéletét, amivel öreg hangnak, nevezik, vagy simán lenagymamázzák.

Két évvel ezelőtt Mexikóvárosban  A Rebel Hert Tour egyik állomásán a Ki ez a lány ?(Who's that girl) című dalát Fridának ajánlotta: "... azért, mert ő ugyanúgy kereste önmagát a képeiben, mint én önmagamat a dalaimban."

Az első Frida Kahlo önarcképpel Madonna műgyűjtővé vált, mára már több, mint 100 milió dolláros gyűjteményében többek között Lempickaja és Picaso festmények is megtalálhatók.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fridamania.blog.hu/api/trackback/id/tr6214198105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása