7 meglepő tény a Frida filmről
2018. július 12. írta: Blú

7 meglepő tény a Frida filmről

Éppen csak elkezdődött valami... Mint annyi minden más, ez is talán Madonnával a múlt század utolsó évtizedében. A popikon megvásárolt néhány Frida Kahlo festményt. Többen felkapták a fejüket, hogy miért, és mit? Aztán szép lassan Fridát kezdte megismerni a világ. Akkor álltak úgy a csillagok, hogy kellett egy film is.

1_1.jpg

1. Hiába kulturális ikon, Frida Kahloról eddig csak 2 mozifilm készült. Az elsőt 1983-ban spanyol nyelven Mexicoban forgatták Frida, naturaleza viva címmel. A második az eddig egyetlen angol nyelvű mozi a 2002-es Frida.


5.jpg

2. A filmnek Salma Hayek nemcsak főszereplője hanem producere is volt. Nyolc éven át készült a film elkészítésére, míg sikerült a legmegfelelőbb stábot összehozni. A szereplők kiválasztásánál a legfontosabb szempont az volt, hogy a színész minél jobban hasonlítson a játszott karakterhez. A színésznő-producer 25 előzetes tervet készített, mire minden feltétellel elégedetten végre elkezdhette forgatni a filmet.

7.jpg

3. Mindössze hat helyszínen forgott a film, többek között Frida férjének, Diego Riverának eredeti műtermében is. Mindegyik helyszín - még az USA-beliek is - Mexicoban találhatók.

6.jpg

4. Salma Hayek szinte megszállottan készült a nagy alakításra. Készített egy gyűjteményt, amelyben minden Fridáról megjelent fotót, írást megőrzött. A filmbeli alakítás során sok segítséget kapott ebből a gyűjteményből, főleg az eredeti fotókból.

4.jpg

5. A filmben nem használtak digitális trükköt, mégis az eredeti festmények és a festmények filmbéli körülményei szinte megszólalásig hasonlítanak, életre kelnek Frida remekművei.

8.jpg

6. Bár jelölést igen, de a legjobb főszerepért járó Oscar-díjat nem kapta meg Salma Hayek, viszont díjazták a sminket és a zenét. A filmben Salma Hayek előadásában hallható Diego kedvenc dala a La Bruja, 

2.jpg

7. Alfred Molinát, a Diegot alakító színészt egy Broadway darab szünetében a színpadon kérte fel a szerepre Salma Hayek. A színész 13 kg-t hízott, hogy minél hitelesebben alakíthassa Frida férjét a filmben.

A film IMDB adatlapja

A film hivatalos weboldala


A bejegyzés trackback címe:

https://fridamania.blog.hu/api/trackback/id/tr3514107705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

studkell 2018.07.13. 09:30:06

"a színész minnél jobban hasonlítson a játszott karakterhez."

A "minél" egy "n". Ha csak elgépelés, akkor sorry.

Blú 2018.07.13. 12:13:38

@studkell: Köszönöm! Javítottam!
süti beállítások módosítása